Elfoglalt felnőtteknek, akik kevés idővel szeretnék frissen tartani középszintű angoltudásukat és szeretnék ingyenesen kipróbálni az "Angol Videós Minileckék " című kurzus egyik részét.
Megnézheted, hogyan tudod az angolod fejleszteni változatos feladatokkal 10 perc alatt is! Ízelítőt kaphatsz a kurzus feladattípusaiból, felépítéséből. A Tudáspróbában nézd meg, mit jegyeztél meg!
Várlak a teljes egy hónapos kurzusra! Megtalálod a kurzusok között. Minimális befektetés. Látványos fejlődés. Hosszú elköteleződés nélkül.
|
|
|
|
|
Salamon Ágota
Mentorpedagógus, angol szakos tanár
Orosz-angol szakos nyelvtanárként végeztem az ELTE-n, majd később a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem mentorpedagógusi szakvizsgámat. Közel 40 éves tanári munkám során voltam nyelvtanár, osztályfőnök, munkaközösség-vezető és igazgató-helyettes. Tanári pályámat az ELTE Trefort Ágost Gyakorlóiskolában kezdtem, majd később a British Council-nál dolgoztam oktatási projektvezetőként. A váci Piarista Gimnáziumban töltött 16 év alatt teljesedett ki a tanári hivatásom. A tanítás mellett vezettem egyetemi tanárjelöltek tanítási gyakorlatát, részt vettem több iskolai innováció kidolgozásában és megvalósításában, mint például tanulásmódszertan, pályaorientáció, kooperatív oktatás. Együtt gondolkoztam és dolgoztam kis-és nagykamaszokkal, szülőkkel, tanárkollégákkal, egyetemi hallgatókkal és oktatási szakemberekkel. Jelenleg online formában tanítok angolt és blogokat írok, videós anyagokat készítek. Az angol nyelvtanítás mellett több évtizedes pedagógiai tapasztalatomat, érdeklődésemet a korszerű, hatékony pedagógiai megoldások iránt most a szülők támogatásában is szeretném kamatoztatni. Egyrészt saját maguk számára az élethossziglan tartó tanulás korszakában, hiszen rengeteget változtak a tanulási módszerek, amelyek hatékonyabbá tehetik a felnőttkori tanulást is! Másrészt szeretném, hogy megismerjék azokat a lehetőségeket, módszereket, amelyekkel támogathatják gyermekeik kiegyensúlyozott, kreatív fejlődését a 21. század új kihívásai között is.
|